Helikopter állomás

Egy mező ahova a harci és szállító helikopterek leszállnak. Itt minden megtalálható ami a javításukhoz a felszerelésükhöz kell.

Kissé meglepi, hogy mindketten olyan figyelmetlenek a helikopter érkezése miatt, hogy elérik őket a dögök. Ő legalábbis csak Titónak köszönheti, hogy nem válik maga is olyanná. Kicsit sajnálja is a férfit, amiért sokkot kapott. Ígéretes tehetség, csak még ilyesmire nem állt készen - ahogy másokról is kiderül ugyanez.
Lehevederezi társát, majd megveregeti annak vállát, azzal a szándékkal, hogy lelket öntsön belé. Sosem volt az az érzelgős, csöpögős fajta, mint amilyen a legtöbb nő. Eztán, elindulna szállásaik felé, mint aki elvégezte dolgát. Már csak azért is, mert a helikopter tisztje feléjük tart és egyáltalán nincs kedve vele összefutni, mivel dühöt érez iránta. Ismeri már annyira magát, hogy tudja, mikor jobb ha befogja a pofáját és elhúz a bal fenéken. Ez is egy olyan helyzet, mikor jobb ha nem kerül senki a szeme elé, azonban hiába az elővigyázatosság, valakinek egyetlen mondattal sikerül elérnie, hogy mérhetetlenül bepöccenjen.
- Meg a jó kurva anyádat, Andrews! Fegyvert le! Mindenki! Ez parancs!
Képtelen szó nélkül megállni embere kifakadását. Két hosszú lépéssel közvetlenül előtte terem, annak fegyverét ingerülten fordítja a föld felé.
- Valami nem tetszik, he?! Valamit cseszettül másképp tennél?! He?! Lidérc meg a másik parancsot teljesített, akárcsak mi! Lőniük kellett, a többség érdeke ezt kívánta! Nem volt más választása! Ők ketten már amúgy sem értek volna le! Mikor megkezdtük az ereszkedést, a dögök már a lépcsőfordulón jártak. Kettejüknek esélye sem volt! Tisztában voltak ezzel, mi másért küldtek volna maguk elé mindenki mást, he?! - hangja a feszültségtől egyre hangosabbá, élesebbé válik, s kissé remegni is kezd. Közben megszabadul a sisaktól, mely hangosan csattanva ér földet lába mellett.
- Biztos vagyok benne, hogy mire földet értünk, ők ketten már nem éltek vagy megfertőződtek.Szívesebben lőtted volna fejbe őket magad, mikor ilyen nyálcsorgató buzivá váltak?!
Miközben beszél, baljával előveszi az egyik pisztolyt a combjához szíjazott tárból és közvetlen közelről Andrews fejére céloz, pontosan a két szeme közé. Fejét oldalra biccenti, úgy vár ki néhány másodpercet.
- Ha ennyire hiányzik, utána is küldhetlek. - hangja szenvtelen. Először lök a férfi fején egyet a csővel, majd leereszti a fegyvert.
- Vagy túl is teheted magad rajta. Emberek jönnek és mennek, ti tudhatnátok leginkább! Lehet, hogy holnap épp te hagyod ott a fogad vagy Mendez vagy én. Örülj, hogy most akkora szerencséd volt, hogy életben maradtál, te vadbarom! Adj hálát az égnek, hogy volt, aki megmentse a segged! Nem tartozol egyébbel neki - itt a nőre mutat -, mint hálával az életedért! A hátrahagyottaknak pedig azzal, hogy kurvára nem adod fel, ember és katona maradsz és legközelebb még jobban teljesítesz! És nem pattogsz olyannal, akivel kölcsönösen egymásra vagytok utalva! Felfogtad vagy golyóval véssem az eszedbe?!
Undorodó arckifejezést vágva áll odébb. A bocsánatkérő tiszthez csupán szúrós pillantásokat intéz, de nem szakítja meg a néhány lépéssel odébb vezető útját. Egyelőre nem távozik, csupán messzebb húzódik a többiektől, hátat fordítva nekik, megnyugodni. Majdnem hülyeséget csinált. Kedve lett volna meghúzni az M9-es ravaszát... Sajátjai így még nem bőszítették fel.
Tudja, hogy most meg fogják vetni, talán gyűlölni is. De inkább ez az érzés vezérelje őket mint a társaik elvesztése miatti bánat. Tart tőle, hogy úrrá lesz rajtuk a félelem és mindent mindegynek éreznek majd. Egy csata először fejben dől el. Nem hagyhatja, hogy már most feladják a harcot, mert akkor odakint is elbuknak. A harag ugyan nem a legjobb tanácsadó, de a kettő közül mindenképp a kisebbik rossz.
Zaklatottan gyújt rá ismét, mélyen letüdőzve és bent tartva a dohány füstjét. Ettől kissé megszédül, de nem bánja. Most arra van szüksége. Legszívesebben alaposan berúgna.

Azt, hogy Tito mögé, illetve mellé álljon, teljesen szükségtelennek tartja. Talán a férfi tart attól, hogy a százados esetleg csak még nagyobb tüzet szít, vagy egyszerűen csak nyomást akar gyakorolni a többire, ezt nem tudja eldönteni. Ám ami azt illeti, ez nem is foglalkoztatja sokáig.
Ő maga nem érez veszélyt tetteivel kapcsolatban, bár tény, hogy olykor-olykor, ha elszáll az agya, cseppet sem tart a következményektől. Mintha meghalna benne az a valami, ami egyébként a félelem és fájdalom érzését biztosítaná.
Két slukk közt mélyen beszívja a most kissé csípősnek érzett friss levegőt is, s a füstölgő henger végén vöröslő parázst bűvöli, eltűnődve a dolgok illékonyságán - köztük az élet rövidségén is. Katonái távozását csak fél füllel hallgatja. Szívesen hagyná meg nekik, hogy igyanak valamit, de most még a tőle megszokhatónál is kevésbé akaródzik megszólalnia. Most hálás az intézkedő Titonak is emiatt, annak ellenére is, hogy pillanatokkal ezelőtt még leginkább talpnyalónak titulálta volna.
Hallja a közeledő lépteket, de csak akkor fordítja a hangok irányába fáradt tekintetét, mikor a másik nő mellé ér.
- Inni? - rövid, halk és rekedt kérdése után ismét elhallgat kis időre és újra a parázsra réved. Hanyagul lepöcköli a rúd végén felgyülemlett hamut, majd újabb mélyet szív a füstből.
- Jó lenne tudni, hogy mikor kell újra kimennünk. Talán csak órák kérdése... Nem biztos, hogy jó ötlet így inni.
Tekintetét az elnyúzott arcra függeszti.
- Tudja, mit? Nem érdekel. Akkor is iszom valami erőset. Hat testvérem veszett oda.
Megingatja a fejét, s harmadik slukkra végez a cigarettájával, amit végül a földre ejt és eltapos.
- Közben meg megoszthatja velem, mi volt annak a bűne. Persze csak ha úgy ítéli meg, hogy rám tartozik.
Ha a másik beleegyezik, elindul, hogy megszabaduljon a fegyverektől és valami ütőset öntsön gallér mögé.

- Én visszamennék.
Jelenti ki tárgyilagosan annak ellenére, hogy nem is túl hosszú idővel ezelőtt még az járt az eszében, hogy az egész kócerájt a levegőbe kellene repíteni. A másik nő mosolyát abszolút nem tudja mire vélni, pláne nem ebben a helyzetben, így nem is viszonozza.
- Elnézést, hogy így fejezem ki magam, de... Ritka szar volt odalent, ekkora tömeg ellen, ilyen felkészületlenül. - vesz egy mély levegőt, mielőtt ismét elfutja a düh - És le merem fogadni, hogy nem mi voltunk az egyetlenek, akik így kerültek szembe ezekkel a dögökkel! Bár ott nem így hittem, de most úgy érzem valamiért, hogy lehetnek... túlelők. Őket ki kell hozni!
Újabb szál cigarettát húz elő és gyújt meg. Egyébként is erős láncdohányos, de most a megszokottnál is jobban kívánja a lassan ölő mérget (lévén valami egészen mást hiába kíván). Már csak saját kijelentései miatt is, melyeket egyik fele jogosnak és reálisnak tart; másik fele viszont átkozza érte magát.
Alaposan megnézi az orvosi sátrak felé tartó katonákat, s persze köztük is leginkább Andrewst, akinek arcáról csak úgy süt az értetlenség. Tisztázza magában, hogy még minden bizonnyal vár rá egy - legkevésbé sem kellemes - beszélgetés; amihez persze semmi kedve nincsen.
- Egy szempontból megértem a tűzparancsot. Ilyen helyzetben nem egyszerű helyesen dönteni. Az én véleményem, hogy ez az egész nem volt megfelelően összehangolva. Gondolom, mindenki csak félinformációkból gazdálkodhatott, akárcsak az én osztagom. Úgy pedig... nem feltétlenül az ő hibája volt a rosszul időzített parancs. De még ha nem is így lenne... Nem biztos, hogy ez volt a legmegfelelőbb módszer az elsimításra.
Megrántja vállát. Még a gyomra is bukfencet vet attól, mennyire körmönfontan fejezte ki véleményét a másik hülyeségéről csupán azért, mert az rangban jóval fölötte áll.
"Ha neki jó lesz a rendészek közt, hát egészségére!"
Ez a füstrúd is hamar elfogy. Ha Spec és a másik nő a raktárhoz érnek, ő is megválik fegyvereitől, s amennyiben ez szükséges, az alapos berúgás előtt útba ejti a vizsgálót is.

//A fegyvertárnál lesz a következő reag. Mindjárt összefutsz Kyrrel.//