Parancsnokság

Az ideiglenes regionális katonai központ parancsnoksága. A vezérkar székhelye. Itt vannak a főtisztek és eligazító termek. Egy konténerekből emelt épület. Masszív fegyverzet védi vészhelyzet esetén.

Pár napja kaptam egy behívót, ami ide irányított. Ez az egész egy katonai tábor szívében van. Igazából csak felületesen tudom, hogy mi a helyzet. Az pedig az, hogy a kényszerpihenőnek végre vége. A szabadnapokat nem kell letöltenem és visszatérhetek imádott munkámhoz. Alig várom, hogy újra fegyvert foghassak a harctéren. Ábrázatomon hatalmas vigyorral ballagok az eligazítóba, meglepetésemre egyedül. Fogalmam sincs miért. Odakint rengeteg ember van, így ez a kopár magány teljesen... fura. Azt hittem itt majd tolongani fognak az emberek. Ennyit késtem volna? Fogadjunk, hogy már mindenki ideért és megkapta az eligazítást, csak én nem... Mekkora gáz, még életemben nem késtem melóból. Erre valószínűleg most napokat is. De hát nem tehetek róla. Máskor mellékeljenek egy repülőt, akkor órák alatt ideérek, miután megkapom azt a rohadt levelet. Egy ezredesi rangnak örvendő tiszt lép be. Azt hiszem ő már meglehetősen világos, velem ellentétben. Szóval ideje lenne, hogy én is megvilágosodjak és megértsem miről van szó. Csendben, elkomolyodott arccal hallgatom az ezredest, ki rövid, tömör mondatokban beszél. Kicsit vontatottnak érzem és túltagoltnak, de hát ez az én véleményem. Lényeg ami lényeg, újra szolgálatban. Még akkor is, ha kicsit másként mint eddig. A kapott mappát kezdem el bőszen tanulmányozni, melyből újabb információk birtokába juthatok. Válogassak és kitaláljam mit kezdjek velük? A francba, eddig csak parancsokat teljesítettem, ez egészen más beosztás. Minden esetre azt hiszem boldogulni fogok vele. Ugyan mi lehet nehéz egy csürhe megfigyelésében és szelektálásában? A fegyvertár az enyém és ez a lényeg. Na és az, hogy tudjam hova kell lőni.
- Elnézést, Uram! Merre találom a visszatért egységet?
kérdem még gyorsan, mielőtt az ezredes lelép. Enyhén hiányosnak érzem a felvilágosítást. Véleményem szerint az ezredes sem járt még a trutymó közelében sem, ahogyan én is. Viszont én terveim szerint hamarosan találkozom a problémával és nem csak aktákon keresztül. Amint megkapom a választ elköszönök, majd megindulok az osztag keresésére.

A csapat pontos helyét tudom, viszont elbizonytalanító megjegyzést kapok. Csak tudnám mi az, hogy nem tudnak jelentést tenni. Ez nem lehet, jelen helyzetben nem megengedett. Ideje kivonulnom és szétrúgnom a visszatért osztag tagjainak hátsóját, hogy szedjék össze magukat. Azért némi infót csak kapok felettesemtől. A halál módja, igencsak hasznos. Tehát ezekre a területekre kell koncentrálni. Ez nagyban befolyásolja a fegyvereket és a taktikát. Ez viszont még igen kevés, ha nem akarnak több veszteséget.
- Tudnom kell, hogy milyen mennyiségű és típusú felszerelés áll rendelkezésünkre. Továbbá azt, hogy hogyan terjed ez a vandalizmus. Szükségem van a parancs részletes leírására, hogy tudjam mit kell tennie az embereknek. Fontos a taktikai döntéseknél. Továbbá némi útba igazításra, hogy merre van a helikopter állomás. Beszélnem kell a pilótákkal is, de őket gondolom ott megtalálom.
sorolok fel néhány dolgot. Amint kapok válaszokat és útirányt, megindulok a többiek felé. Feltéve, ha a kapott válaszok nem szülnek bennem és csökevényes agyamban újabb kérdéseket. Akkor lehet, hogy estig itt ülünk. Ahogy viszont elnézem, ez az alak nem akar a szükségesnél több időt velem tölteni, amit persze nem személyem ellen irányuló megnyilvánulásnak veszek. Ez az egész hely engem sem dob fel túlzottan, pláne az adott szituációban.
- Várjunk... Hányan vannak a városban és vélhetőleg milyen felszereléssel?
kérdem még gyorsan. Azt hiszem ez is lényeges lehet...

Kapok néhány választ, bár többnyire mind csak hárítás. Azt megint elmondja, hogy hol van a csapat. Legalább az ő helyük biztos. Most már az is tisztázódik bennem, hogy az osztagot egy százados vezette. Legalább nem valami senkiházi. Legalábbis remélem, hogy nem libáért kapott rangot. Arra még azért kíváncsi lennék, hogy nő vagy férfi-e az illető. Mivel van néhány napom, így van időm rendes stratégiát kidolgozni. Már csak a csapatokon múlik minden. Ha rendesek lesznek és szót fogadnak, akkor nem lehet nagy gáz. Viszont ha ellenkeznek és közben szét kell rúgni néhány seggét, akkor időt is vesztünk, lehet hogy lőszert is, magunkra vonjuk a figyelmet és még egy-két embert is elvesztünk. Na az nem lenne túl jó helyzet. Mikor az ezredes mellém lép, elindulok, ha mutatja az utat.
- Köszönöm a válaszokat, Uram! Viszont lenne még néhány kérdésem. Az eddig visszatért csapatok mennyi veszteséggel bírnak összesen? Hány napja küldték be az első egységet? Lehet tudni, hogy hol a forrása ennek az egésznek?
kérdem. Most nem rohamozom le ezer kérdéssel. Az imént sem kaptam mindegyikre választ, talán mert nem tudta mindet felfogni. A félhangos megjegyzése motoszkál fejemben. Nem lehet kellemes leveleket irkálni az elhunytak családjainak, miközben lehet, hogy azok is csatlakoztak a lázadókhoz. Azok ezek egyáltalán? Az információk szerint, csak a gerinc és a fej súlyos, tehát egyébként halálos roncsolásával lehet ezeket megállítani.
- Mi van a szívvel? Elnézést Uram! Azt mondta, hogy a fej és a gerinc szétlövésével lehet őket kiiktatni. De mi van a szívvel? Ha azt kilövik, az nem használ?
Akkor ezek nem is élnek... Minden lábon járónak kell egy működő és éltető szív. Anélkül nem létezik. De ha mégis kelnek és fekszenek, akkor mik ezek pontosan?